12 étel a kollagéntermelés és a kollagénszint fokozására

A kollagén fontos a bőr egészségének megőrzéséhez, a csontokat és ízületeket érintő panaszok kezeléséhez, és a bélrendszer védelméhez is. Hogyan fokozzuk termelését?

Fiatal nő sushit eszik. 12 étel a kollagéntermelés és a kollagénszint fokozására

Mi az a kollagén és milyen fontos szerepeket lát el?

A kollagén egy főként glicin, prolin és hidroxiprolin aminosavakból álló, úgynevezett strukturális fehérje, mely a testünkben található sejtek és szövetek szerkezetét alkotja. A kollagén megtalálható az emberi és állati kötőszövetekben, bőrben, inakban, csontokban és porcokban is, mely amellett, hogy kulcsfontosságú szerkezeti támogatást nyújt a szöveteknek, bizonyos sejtszabályozási folyamatokban is fontos szerepet játszik. Ez utóbbiak közé tartozik például a szövetek regenerálása, valamint a sejtek közötti kommunikáció és sejtmigráció elősegítése is. 

A kollagén a legelterjedtebb szerkezeti fehérje mind az emberi, mind az állati szervezetben. Termeléséért és szintentartásáért a fibroblasztoknak nevezett kötőszöveti sejtek felelősek. Az életkor előrehaladtával a fibroblasztok működése csökken, melynek következtében a kollagéntermelés lelassul. Ez a természetes, elkerülhetetlen folyamat, valamint egy másik kulcsfontosságú szerkezeti fehérje, az elasztin elvesztése felelősek az öregedés olyan szemmel látható jeleiért, mint például a bőr megereszkedése, a ráncok megjelenése, illetve egyes mozgásszervi panaszok kialakulása is.

Ugyan a szervezetünk kollagéntermelése fokozatosan lassul, szerencsére bizonyos ételek és étrend-kiegészítők rendszeres fogyasztásával könnyedén gondoskodhatunk e kiemelkedő fontosságú fehérje szintjének fokozásáról és megfelelő hasznosulásáról. Lássuk, milyen ételeket érdemes étrendünkbe illesztenünk, melyek életkortól függetlenül segíthetik szervezetünket a kollagén fokozott termelésében.


1. Citrusok

A narancs, a grapefruit, a citrom, a lime és más citrusfélék köztudottan gazdagok C-vitaminban. A C-vitamin alapvető szerepet játszik a pro-kollagén termelésében, amely a szervezetben a kollagén előfutáraként működik, így nem véletlen, hogy számos kozmetikum és bőrápoló termék tartalmaz C-vitamint vagy különböző citruskivonatokat. A C-vitamin megfelelő szintű, étrendből való bevitelével egyszerűen és hatékonyan fokozhatjuk szervezetünk kollagéntermelését, illetve egyes vizsgálatok szerint a kollagén alapú étrend-kiegészítők hasznosulása is elősegíthető a C-vitaminban gazdag ételek, köztük a citrusfélék rendszeres fogyasztásával. A friss citrusokat, és a frissen préselt, adalékanyagoktól mentes citrusleveket szinte bármelyik élelmiszerboltban beszerezhetjük és akár naponta többször is fogyaszthatjuk. 

2. Bogyós gyümölcsök

A citrusfélék mellett nem szabad megfeledkeznünk az eperről, a málnáról, az áfonyáról, a berkenyéről és más bogyós gyümölcsökről sem, hiszen ezek szintén nagy mennyiségben tartalmaznak C-vitamint, melynek köszönhetően nem csak szervezetünk kollagéntermelését fokozhatják, hanem az étrendből bevitt kollagén felszívódását és hasznosulását is. Legyen szó friss bogyós gyümölcsökről, lekvárokról, koncentrátumokról, vagy gyümölcslevekről, mind remek választás az antioxidánsok és tápanyagok bevitelére valamint a kollagénszint fokozására

Ajánlott termékek:

3. Trópusi gyümölcsök

Az egzotikus trópusi gyümölcsöket, illetve az azokból készült gyümölcsleveket ma már hazánkban is könnyedén beszerezhetjük. A kimagasló tápanyagtartalommal rendelkező trópusi gyümölcsök főként C-vitamintartalmuk miatt kerültek fel a listára, amelyről tudjuk, hogy kulcsfontosságú a kollagénszintézishez. Az ananász, a mangó, a kiwi, a graviola és a guava mellett más egzotikus gyümölcsöket is étrendünkbe iktathatunk elérhetőségüktől és ízlésünktől függően, sőt a fent említett citrusokkal és bogyós gyümölcsökkel egyidejűleg is fogyaszthatjuk őket egy frissítő nyári gyümölcssalátában. 

Ajánlott termék: Mannavita Graviola Gyümölcsvelő

4. Paradicsom

A paradicsom gazdag likopinban, mely erős antioxidáns hatásának köszönhetően a kollagénhez hasonlóan védelmet nyújt bőrünk és sejtjeink számára. A paradicsom emellett C-vitamint is tartalmaz, mely hozzájárul a kollagén szintjének természetes fokozásához. A paradicsom rendszeres fogyasztásával e két, bőrünk egészségét fokozó fontos vegyületet, a likopint és a C-vitamint egyidejűleg vihetjük be, így mindenképp érdemes étrendünkbe iktatni ezt az egészségvédő gyümölcsöt.

5. Kaliforniai paprika

Az élénk színekben pompázó kaliforniai paprika szintén a C-vitaminban gazdag élelmiszerek közé tartozik, így bevitelével fokozhatjuk a kollagén szintjét is. A kaliforniai paprikában számos más jótékony vegyület is megtalálható. Ezen antioxidáns hatású, gyulladáscsökkentő és sejtvédő hatóanyagok közé tartozik például a kapszaicin is, mely vizsgálatok szerint képes lehet lassítani az öregedési folyamatokat, illetve késleltetni az öregedés szemmel látható jeleinek megjelenését. A kaliforniai paprika lehet tehát a fiatalság egyik titka? Szerencsére rendszeres fogyasztásával ezt mi magunk is könnyedén kideríthetjük.

6. Fokhagyma

A magyar konyhából szinte nélkülözhetetlen fokhagyma, illetve az azt tartalmazó étrend-kiegészítők fogyasztása nem csak vérnyomásunk optimalizálásához járulhat hozzá. Beszámolók szerint ugyanis a fokhagyma gazdag kéntartalmú vegyületekben. A kén egy olyan nyomelem, amely képes lehet természetesen elősegíteni a kollagén szintézisét és megakadályozni annak idő előtti lebomlását. Fontos azonban megjegyezni, hogy a rendszeres, túl magas mennyiségben történő nyers fokhagyma fogyasztása gyomorpanaszokat, köztük gyomorégést okozhat, illetve növelheti a vérzés kockázatát, amennyiben vérhígító gyógyszereket alkalmazunk.

7. Zöld leveles zöldségek

A zöld levelesek és salátazöldségek színéért a klorofill nevű pigment felelős. A fotoszintézis néven ismert folyamat során a zöld növények és algák a napfényt energiává alakítják át, és ebben a klorofill kulcsfontosságú szerepet játszik. A kloforillról kimutatták, hogy erős antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik, illetve azt is, hogy rendszeres bevitele képes lehet növelni a kollagén előanyagának szintjét bőrünkben. A spenót, a kelkáposzta, a mángold és más levelesek rendszeres fogyasztása ezért nem csak a rostbevitel és egyes tápanyagok szintjének fokozásához kiváló, hanem akár fiatalságunk megőrzéséhez is.

8. Chlorella

A természet egyik multivitaminjaként is ismert chlorella alga magas klorofilltartalmának köszönhetően bőrünk fiatalságát és egészségét is segíthet hosszabb ideig megőrizni. Az antioxidánsokban, vitaminokban, ásványi anyagokban és fehérjékben is gazdag chlorella bevitelének leghatékonyabb módja az akár más hatóanyagokkal kombinált, vagy pedig kizárólag chlorellát tartalmazó étrend-kiegészítők fogyasztása, melyekből szerencsére könnyedén megtalálhatjuk az igényeinknek leginkább megfelelőt. Arra azonban ügyeljünk, hogy ellenőrzött minőségű, hozzáadott adalékanyagoktól mentes készítményt válasszunk!

Ajánlott termék: Mannavita Chlorella Tabletta

9. Csontleves

Ugyan a kutatási eredmények vegyesek a csontleves hatékonyságát illetően, egyes felhasználói beszámolók szerint rendszeres fogyasztása hozzájárulhat a kollagénszint fokozásához. A csontleves általában gazdag olyan tápanyagokban, mint például a kollagén, a glükozamin, a kondroitin, a kalcium, a magnézium, a foszfor, valamint egyes aminosavak. Ezeknek köszönhetően a csontleves fogyasztása számos egészségügyi előnnyel járhat, ám arra a kérdésre, hogy valóban képes lehet-e jelentősen növelni kollagénszintünket, jelenleg nincs egyöntetű tudományos válasz. 

10. Halak és kagylók

Ugyan a halak és kagylók “húsa” tartalmaz némi kollagént, a kollagénszint tudatos növelésére ajánlott csontokból, pikkelyekből és más szövetekből készült étrend-kiegészítőt választanunk. Egyes vizsgálatok szerint a tengeri kollagént tartalmazó termékek felszívódása kimagasló, kifejezetten akkor, ha azok a kollagén peptidek (hidrolizált kollagén) egyik kiváló forrásaként számontartott halbőrt is tartalmaznak. Természetesen fogyaszthatunk sushit, illetve más tenger gyümölcseiből készült ételeket is, hiszen a bennük található omega-3 zsírsavak szintén jót tesznek bőrünknek, de a koncentráltabb hatás érdekében érdemesebb a kollagén több típusát egyszerre tartalmazó étrend-kiegészítőt választanunk. 

Ajánlott termék: Mannavita Multi Kollagén Italpor

11. Baromfihús

Vizsgálatok szerint a húsfogyasztók körében nagy népszerűségnek örvendő csirke- és baromfihús fogyasztása hozzájárulhat a kollagénszint emeléséhez. Ez főként annak köszönhető, hogy a baromfihús ​​viszonylag nagy mennyiségű kötőszövetet tartalmaz, ami a kollagén gazdag étrendi forrása. A csirke egyes részeiben, mint például a nyakban található porcok szintén remek forrásai a kollagénnek, ezért nem csak a csirkemell és csirkecomb fogyasztása lehet előnyös, hanem a baromfi más részeit tartalmazó leves vagy pörkölt is jótékonyan hathat egészségünkre.

12. Tojás

Ugyan sok más állati eredetű termékkel ellentétben a tojás nem tartalmaz kollagénben gazdag kötőszöveteket, a tojásfehérje nagy mennyiségű prolint tartalmaz, amely a kollagéntermeléshez szükséges aminosavak egyike. A tyúktojást, illetve a tojásfehérjét számos módon elkészíthetjük, ráadásul a fent említett, kollegénszintet emelő élelmiszereket akár köretként is fogyaszthatjuk kedvenc tojásos ételeinkkel egyidejűleg.

A fenti információk tájékoztató jellegűek!

Források:

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/34472051/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/books/NBK542226/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/books/NBK507709/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/PMC8399689/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/books/NBK541065/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/16465309/

https://www.nia.nih.gov/aging

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/PMC3426261/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/PMC3497008/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/PMC4745978/

Általános táplálkozási és egészség tanácsadó, szakértő. Az Egyesült Királyságban, egészség tanácsadóként dolgozott a Holland & Barrett-nél és a Superdrug-nál.
Jelenleg Összesen 848 cikk között kereshet.
Videók megtekintése:

Szabolcs videók youtube Szabolcs, Inda videók Szabolcs videók, Bitchute