Több, mint 50 lizinben gazdag étel a herpesz megelőzésére és leküzdésére

A herpeszvírus okozta, ajkakon megjelenő apró hólyagok megelőzésében és enyhítésében a lizin segítséget nyújthat. Lássuk, hogyan vihetünk be többet belőle! 

Mosolygó pár. Több, mint 50 lizinben gazdag étel a herpesz megelőzésére és leküzdésére

Mi is az a lizin?

A testünket felépítő fehérjék aminosavakból, létfontosságú szerves vegyületekből állnak. A több, mint 500 természetesen előforduló aminosavból 9 esszenciális aminosavként ismert, melyeket testünk csak nagyon kis mennyiségben, vagy egyáltalán nem tud előállítani, így azokat az étrendből kell bevinnünk. Ezek közé tartozik a lizin is, mely kulcsfontosságú szerepet játszik az immunrendszer védelmében, a sportteljesítmény fokozásában, a cukorbetegség tüneteinek kezelésében, illetve a Herpes simplex 1 okozta ajakherpesz megelőzésében és csillapításában egyaránt. Klinikai vizsgálatok szerint a lizin fokozott bevitelének köszönhetően a herpesz gyógyulási ideje akár 5 nap, vagy annál kevesebb is lehet, míg azoknál, akik lizinszintje alacsonyabb, a teljes gyógyulás akár két hétig is elhúzódhat. 


Ételekkel a herpesz ellen

Bár az állati eredetű ételek a lizin legismertebb forrásai, szerencsére számos növényi alapú, vegetáriánusok és vegánok számára is fogyasztható élelmiszerből szintén válogathatunk. Ezek az ételek ráadásul más fontos vegyületekben és tápanyagokban is gazdagok, így nem csak a herpesz megelőzéséhez járulnak hozzá, hanem egészségünk megőrzése érdekében is érdemes fogyasztanunk őket. Lássuk, milyen ételekkel és étrend-kiegészítőkkel fokozhatjuk lizinbevitelünket természetesen! 

Lizinben bővelkedő állati eredetű ételek

Számos állati eredetű étel bővelkedik esszenciális aminosavakban, köztük a herpesz megelőzésében is szerepet játszó lizinben. Ezek közé tartoznak az alábbiak:

  1. marhahús
  2. sertéshús
  3. baromfihús
  4. tőkehal
  5. szardínia
  6. garnélarák
  7. kagylók
  8. tojás
  9. tej
  10. joghurt
  11. parmezán sajt
  12. vaj

Növényi alapú élelmiszerek, melyek gazdagok lizinben

A következő lizinben gazdag ételeket nem csak vegánoknak, vegetáriánusoknak, és növényi alapú étrendet követőknek ajánlott fogyasztani, hanem húsevőknek is. Lássuk, miből érdemes válogatni! 

  1. quinoa
  2. amaránt
  3. hajdina
  4. tökmag
  5. pisztácia
  6. kesudió
  7. makadámia dió
  8. edamame (fiatal, még hüvelyben lévő szójabab) 
  9. szójabab
  10. tempeh
  11. tofu
  12. szójatej
  13. szójaprotein
  14. rizsprotein
  15. vörös bab
  16. lima bab
  17. mungó bab
  18. adzuki bab
  19. csicseriborsó
  20. humusz
  21. lencse
  22. zöldborsó
  23. avokádó
  24. sárgabarack, különösen szárítva
  25. mangó
  26. banán
  27. cékla
  28. cukkini
  29. sütőtök
  30. karfiol
  31. póréhagyma
  32. spenót
  33. kelkáposzta
  34. paradicsom
  35. körte
  36. paprika
  37. burgonya
  38. görögszénamag
  39. tengeri hínárok
  40. spirulina alga
  41. gesztenye
  42. kukorica
  43. okra

Lizin alapú étrend-kiegészítők

Természetesen egészséges és változatos táplálkozás mellett is előfordulhat, hogy ajakherpesz alakul ki. Szerencsére ilyenkor a tünetek enyhítésére bevethetünk vény nélkül kapható, helyileg alkalmazható krémeket, illetve lizinben gazdag étrend-kiegészítők is rendelkezésünkre állnak. Ha gyors és hatékony segítséget keresünk a herpesz ellen, érdemes kipróbálni a Crystal Amino Lizin kapszulát, mely képes visszaszorítani és leküzdeni a Herpes simplex vírusok okozta kellemetlenségeket. A herpesz megelőzésére, a kezelés kiegészítésére, illetve az immunrendszer erősítésére a Mannavita Spirulina tabletta is kiváló választás.

Fontos megjegyezni, hogy ha a Herpes simplex vírusok okozta fertőzések kezelésére fogyasztjuk a lizint, az arginin fogyasztását ne vigyük túlzásba. Az arginint szervezetünk a lizinnel ellentétben képes előállítani, illetve az étrendből bevitt arginint is hasznosítjuk. E két vegyület megfelelő egyensúlyban tartása, tehát a magas lizin- és alacsony arginintartalmú étrend nem csak a herpesz megelőzésében, hanem annak kezelésében is segíthet.

A fenti információk tájékoztató jellegűek!

Források:

https://examine.com/supplements/lysine/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/15989381/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/6423612/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/30881246/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/16813459/

https://vegfaqs.com/high-lysine-low-arginine

Általános táplálkozási és egészség tanácsadó, szakértő. Az Egyesült Királyságban, egészség tanácsadóként dolgozott a Holland & Barrett-nél és a Superdrug-nál.
Jelenleg Összesen 848 cikk között kereshet.
Videók megtekintése:

Szabolcs videók youtube Szabolcs, Inda videók Szabolcs videók, Bitchute