Az időszakos böjtölés hatásai az egészségünkre

Számos tanulmány beszámolt már az időszakos böjtölés egészségügyi előnyeiről. Ide tartozik az agy és a szív védelme, sőt még az élettartam potenciális növelése is.

Együtt étkező társaság. Az időszakos böjtölés hatásai az egészségünkre

Mi az az időszakos böjtölés?

Az időszakos böjtölés egy egyre szélesebb körben ismert, és egyre többet vizsgált táplálkozási forma, mely az étkezés és a böjtölés meghatározott ütemű, váltakozó időszakait foglalja magában. Ellentétben a hagyományos diétákkal, amelyek arra összpontosítanak, hogy miből és mennyit fogyasztunk, az időszakos böjtölés az étkezések idejére fókuszál. Napjainban a gyakori étkezéseknek és az étkezések közötti nassolásoknak köszönhetően a szervezet szinte folyamatosan emészt. Az időszakos böjtölés egyik előnye, hogy az ételek feldolgozására sokkal kevesebb energiát kell fordítania a testnek, így a böjt alatt számos egészségvédő mechanizmus képes beindulni, köztük az egyik legfontosabb, a sejtek regenerálása. Az időszakos böjtölés több módon is végezhető. Vannak, akik váltakozó napokon böjtölnek, mások egy 24 órás periódust osztanak fel böjtöléssel és étkezéssel töltött órákra, például 16 óra böjtöléssel és egy 8 órás étkezési ablakkal. Kimutatták, hogy az időszakos böjtölés számos egészségügyi előnnyel jár, beleértve a gyulladások mértékének enyhítését, a fogyást, illetve a krónikus betegségek kockázatának jelentős csökkentését. A továbbiakban ezekről tudhatunk meg többet.


Milyen egészségügyi előnyökkel járhat az időszakos böjtölés?

Jótékonyan hathat az agy egészségére

Az időszakos böjtölés mind a klinikai vizsgálatok, mind pedig az azt megfelelően végzők visszajelzései szerint jótékonyan hat az agy egészségére. Az időszakos böjtölés javíthatja az agyműködést, és még az új idegsejtek növekedését is elősegítheti, illetve csökkenti az agyban az oxidatív stresszt és megelőzi a gyulladásokat. Az egyes agyi hormonok szintjére és az agysejtek egészségére gyakorolt hatása miatt az időszakos böjtölés enyhítheti a depresszió tüneteit is, és még az olyan neurodegeneratív betegségek ellen is védelmet nyújthat, mint például a Parkinson-kór, a Huntington-kór és az Alzheimer-kór. Az Alzheimer-kór a világ leggyakoribb neurodegeneratív rendellenessége, melyre jelenleg nincs gyógymód, így a kockázatcsökkentés és az előrehaladás lassítása kulcsfontosságú. Tanulmányok szerint az időszakos böjtöléssel jelentős eredményeket érhetünk el a tünetek enyhítését, illetve az életminőség javulását illetően.

Csökkentheti a szívbetegségek kialakulásának kockázatát

A szívbetegségek világszerte a vezető halálozási okok közé tartoznak. Klinikai vizsgálatok szerint a megfelelően betartott, egészséges, teljes értékű ételekre alapuló időszakos böjtöléssel jelentősen csökkenthetők a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések olyan kockázat tényezői, mint például a magas vérnyomás és vércukorszint, a magas koleszterin- és trigliceridszint, valamint a szervezetben előforduló gyulladások.

Csökkentheti az inzulinrezisztenciát és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát

Az inzulinrezisztencia és a 2-es típusú cukorbetegség nem csak az idősebb korosztályra jelent veszélyt, hiszen napjainkban egyre nagyobb valószínűséggel érint gyermekeket, és fiatal felnőtteket egyaránt. Beszámolók szerint az időszakos böjtölés optimalizálhatja a vércukorszintet és enyhítheti az inzulinrezisztenciát, így jelentősen csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Egy cukorbeteg egereken végzett vizsgálat szerint az időszakos böjtölés továbbá védelmet nyújthat az úgynevezett a diabéteszes retinopátia ellen, mely a cukorbetegség egyik gyakori, vaksághoz vezető szövődménye. Cukorbetegség esetén az esetleges komplikációk elkerülése érdekében az időszakos böjtölés hozzáértő szakember felügyeletével javasolt.

Jelentősen csökkentheti az oxidatív stressz okozta gyulladások mértékét

Az oxidatív stressz nem csak a krónikus betegségek kialakulásának kockázatát növeli nagy mértékben, hanem az öregedési folyamatokat is jelentősen felgyorsíthatja. Az oxidatív stressz az úgynevezett szabad gyökök súlyosan magas számával jár. Ezek a káros molekulák többféleképpen is árthatnak egészségünknek. Amellett, hogy súlyosan károsíthatják a DNS-t és a sejteket, egyes gyulladások kialakulásáért, illetve a gyulladásos betegségek súlyosbodásáért is felelősek lehetnek. Mára számos klinikai vizsgálat beszámolt arról, hogy a megfelelően végzett időszakos böjtölés fokozza a szervezet oxidatív stresszel szembeni ellenálló képességét, így segíthet a gyulladások és a sejtkárosodás elleni küzdelemben is. 

Meghosszabbíthatja az élettartamot

A hosszú és egészséges élettartam titka utáni kutatás feltehetően egyidős az emberiséggel. Ahány kultúra, annyi féle “csodaszer” és gyakorlat. Vannak, akik a jeges vízben fürdőzésre, mások a meditációra, légzőgyakorlatokra és a jógára esküsznek. A gyógynövények közül az astragalus az egyik legismertebb sejtfiatalító, melyet ma is sokan alkalmaznak az élettartam növelésének reményében - klinikai vizsgálatok szerint nem alaptalanul. Embereken és állatokon végzett tanulmányok szerint a megfelelően végzett időszakos böjtölés szintén jelentősen hosszabbíthatja az élettartamot, ráadásul az idős korban gyakori betegségek kockázatát is csökkentheti. Ugyan az időszakos böjtölés élettartamra gyakorolt hatásait illetően jelenleg főként állatokon végzett vizsgálatok beszámolói állnak rendelkezésünkre, ezek kimagalóan pozitív eredményekről számoltak be. Az egyik, egereken végzett tanulmány szerint a kétnaponta való böjtölés 13%-kal, míg ugyanez a táplálkozási forma egy patkányokon végzett kutatás során 83%-kal növelte a vizsgált állatok élettartamát

Segíthet a zsírégetésben és a fogyásban

Az időszakos böjtölés rendkívül népszerű a fogyni vágyók körében, hiszen hatékony lehet a felesleges kilók leadásában. Mivel a tápanyagokban gazdag, természetes és egészséges élelmiszerekre alapuló időszakos böjtölés alatt az étkezések száma, és ezáltal a kalóriabevitel jellemzően jelentősen lecsökken, ez az étkezési forma segíthet az egészséges testsúly elérésében és fenntartásában. Azonban az időszakos böjtölés nem kizárólag a kalóriabevitel csökkentése által segíthet a fogyásban, hanem az egyes hormonokra gyakorolt hatása miatt is. Az időszakos böjtölésnek köszönhetően alacsonyabb inzulinszint, a magasabb növekedésihormon-szint (HGH) és a megnövekedett mennyiségű noradrenalin ugyanis mind fokozzák a testzsír lebontását, és megkönnyítik annak energiává alakítását is. Fontos megjegyezni, hogy az időszakos böjtölés nem csak a zsír, hanem az izom mértékének csökkenését is eredményezheti, ám közel sem olyan mértékben, mint a szigorú kalóriamegvonásra épülő diéták.

Hatással van sejtjeink és a gének működésére

Klinikai vizsgálatok beszámolói szerint az időszakos böjtölés jelentős hatással van bizonyos hormonok működésére és szintjére, illetve pozitívan hat a sejtek és a gének működésre is.

Az időszakos böjtölés során változik az inzulin szintje, ami nem csak a cukorbetegség kockázatának jelentős csökkentésében lehet kulcsfontosságú, hanem a túlsúly leadásában is előnyös. Az emberi növekedési hormon (HGH) szintje is megemelkedhet a vérben, ami többek között segítségünkre lehet a zsírégetésben és elősegítheti az izomgyarapodást is. Az időszakos böjtölés sejtmegújító és sejtregeneráló hatással is rendelkezik, illetve jótékonyan hat a génekre, mely által nem csak egyes betegségek kialakulásának kockázatát csökkenti jelentősen, hanem a várható élettartamot is meghosszabbíthatja.

A böjtölés megkönnyítése MCT olajjal

A több órányi böjtölés az első néhány napban kihívás lehet, ám szerencsére van mód ennek megkönnyítésére. Az MCT olaj például számos előnnyel jár az időszakos böjtöt gyakorlók számára, ráadásul a böjtölési órákban is fogyasztható, hiszen nem zavarja meg a jótékony testi folyamatokat. Először, az MCT olaj növelheti a teltségérzetet és csökkentheti az éhségérzetet, ami jelentősen megkönnyítheti az időszakos böjt ütemtervének betartását. Másodszor, az MCT olaj ideális energiaforrás lehet a böjt időszakában, mivel gyorsan átalakul úgynevezett ketonokká, amelyeket a szervezetünk képes üzemanyagként felhasználni. Ez többek között segíthet megelőzni a fáradtságot és a rövidtávú mentális panaszokat, amelyek a böjt gyakori mellékhatásai az első néhány napban. Ezenkívül az MCT olaj segíthet javítani az inzulinérzékenységet és elősegítheti a zsírégetést is, ami tovább fokozhatja az időszakos böjt előnyeit. Fontos azonban megjegyezni, hogy az MCT olajat ajánlott mértékkel, a kiegyensúlyozott étrend részeként fogyasztani.

Ajánlott termék: GAL Prémium MCT Olaj

A fenti információk tájékoztató jellegűek! Az időszakos böjtölés nem mindenki számára megfelelő, ezért mielőtt elkezdenénk, tudjunk meg róla többet, és konzultáljunk kezelőorvosunkkal, kifejezetten, ha gyógyszert szedünk, vagy bármilyen betegségtől szenvedünk.

Források:

https://www.nature.com/articles/nrn.2017.156

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/PMC6022926/

https://www.sciencedirect.com/S0969996106

https://onlinelibrary.wiley.com/10.1002/1444

https://actaneurocomms.biomedcentral.com/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/PMC7415631/

https://diabetesjournals.org/1867/16107/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/PMC3249911/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/PMC5551541/

https://www.nature.com/s41467-017-00178-3

https://www.nature.com/articles/ijo2014214

https://www.nature.com/s41598-018-36674-9

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/27062219/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/23220077/

https://academic.oup.com/102/2/464/4564588

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/35310527/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/32351966/

Fotók a megjelenés sorrendjében: Julia M Cameron

SHVETS production, Ron Lach, Ketut Subiyanto

Általános táplálkozási és egészség tanácsadó, szakértő. Az Egyesült Királyságban, egészség tanácsadóként dolgozott a Holland & Barrett-nél és a Superdrug-nál.
Jelenleg Összesen 849 cikk között kereshet.
Videók megtekintése:

Szabolcs videók youtube Szabolcs, Inda videók Szabolcs videók, Bitchute